Szeretem a fákat, nagyon. Sok mindenre megtanítanak, sok mindenről elgondolkodtatnak. Például a gyökerekről.

Sokáig nem találtam a helyem a világban. Mentem jobbra, mentem balra, elutaztam egy másik országba, visszajöttem, átköltöztem egy másik városba, de valahogy soha nem éreztem magam sehol igazán otthon.

Ezt a gyökértelenség-érzést leginkább az evészavarnak tudtam be, mint az összes többi negatívumot is az életemben. Azt gondoltam, mivel ilyen "hibás" vagyok, nem passzolok sehová. Abnormális vagyok a normálisok között. Próbáltam hát valamelyest megfelelni a normálisoknak, igyekeztem, hogy szeressenek, elfogadjanak. Úgy gondoltam összetehetem a két kezem, ha valaki nem ítél el, és elfogad az undorító mivoltommal együtt.

Az otthon-vagyok érzés azonban csak nem jött, ideig-óráig mindenhol jól éreztem magam, de egy idő után mindig előjött a kongató üresség érzése. Így aztán folyton sodródtam, mint a gyökér nélküli fa, amit a szél ide-oda repít.

Alaptalan voltam. Nem volt alapom, ahova tartozhatok. Sokáig ezt másoktól vártam, szerettem volna, ha adnak nekem egy szilárd alapot, vagy legalább valami jó kis földet, ahova legyökerezhetek. Nem kaptam meg; vagyis lehet, hogy megkaptam, de nem vettem észre.

Egyszer csak rájöttem, mi a baj. Rossz helyen keresgéltem, pontosabban mindenhol keresgéltem, csak egyetlen helyen nem. Ott ahol vagyok. Mentem mindenfelé, pedig végig ott volt a szemem előtt. Kapizsgálod?

Pontosan, a legjobb talaj a gyökereim leeresztésére, saját magam. Bennem megvan mindaz, amire szükségem van, ahhoz, hogy jó alapot teremtsek magamnak. Hiszen elfogadhatom, szerethetem magam, mindig ott vagyok, soha nem hagyom magam cserben, soha nem megyek el, és pontosan tudom mi a jó, vagy rossz nekem.

Így aztán szépen legyökereztem önmagamban, és már nem kell keresgélnem többé. Mindegy, hogy hol vagyok, nem számít, mekkora vihar közelít, tudom, hogy a gyökereimmel jó erősen megkapaszkodtam saját bensőmben, és az megtart, akármi is történjen. Meginoghatok, meghajolhatok a nagy széltől, letörhetnek az ágaim a viharokban, de kidőlni nem fogok. Sőt minél inkább elfogadom, hogy viharok igenis vannak, annál rugalmasabb lesz a törzsem és ily módon, annál könnyebben viselem a természeti csapásokat.