Gondolom sokan vagytok úgy, és jómagam is jártam ebben a cipőben, hogy vannak kisebb vagy nagyobb falásmentes/hányásmentes időszakaitok, és közben folyton attól rettegtek, hogy mikor tér vissza a rémálom.

Magyarul féltek. Nem tudjátok élvezni a pillanatot, a tünetmentes napok percek, órák, napok, hetek, hónapok szépségeit, mert nem vagytok jelen. Gondolatban már ott jártok, ahol a szörny újra megjelenik és megkeseríti a napjaitokat. A szörny pedig egyre közeledik és végül tényleg visszatér.

Miért van ez?

Mert gondolatban folyton továbbra is faltok/hánytok. Jó lehet, nem konkrétan, de átvitt értelemben igen. Mivel továbbra is az evészavar és az azzal járó dolgok kötik le a gondolataitokat. Hiába biggyesztitek oda a "jaj istenem csak nehogy megint" félmondatot, attól még ott vannak a hányjak, faljak, koplaljak, stb. szavak a gondolataitokban. Az pedig ma már közhely, hogy amin sokat gondolkodunk, amire a figyelmünket javarészt fordítjuk, az az életünkben meg is jelenik.

Legalábbis ezt figyeltem meg magamnál. Annyira görcsöltem, annyira féltem, hogy mi lesz holnap, holnapután, azután, hogy képtelen voltam megállni és élvezni azt, hogy éppen jól vagyok. Folyton járt az agyam, állandóan rettegtem, vártam a pillanatot, hogy mikor telepszik rám újra a sötétség. Azt persze észre sem vettem, hogy amúgy is sötétben vagyok.

Mert kikerültem ugyan a fényre néha, de a szemem véletlenül sem nyitottam ki. Túlságosan féltem attól, hogy csak rövid ideig tart, ezért inkább maradtam sötétben.

Mígnem rájöttem arra, hogy a gyógyulást nem elkapni kell, hanem élvezni. Olyan ez mint a pillangó. Ha nagyon el akarom kapni, biztos, hogy elrepül. De ha nyugton maradok és egyszerűen élvezem a jelenlétét, gyönyörködök benne, akkor lehet, hogy nagyon sokáig mellettem marad.

Így aztán amikor már nagyon untam magam, meg a jó sok éve tartó küzdelmemet, azt mondtam magamnak:

Ennyi volt. Mától élek. Úgy élek, ahogy vagyok. Jól fogom érezni magam, még akkor is, ha soha nem gyógyulok meg. Békét kötöttem mindennel, elfogadtam, hogy lehet evészavarosan fogom az egész életemet leélni. Eldöntöttem, hogy maximálisan ki fogok élvezni minden olyan percet, amikor nem falok, hányok, vagy rosszul vagyok.

És tudod mit? Ezt követően pár héten belül eltűnt az evészavar az életemből. Azóta sem jött vissza, és nem azért, mert hatalmas önuralomra tettem szert, vagy helyette alkoholista lettem :-) Nincs rá szükségem. És arról, hogy azóta mennyivel gazdagabb lett az életem, egy másik blogbejegyzésben írok majd....

Addig is: a félelem egyedül arra jó, hogy előhívja azt, amitől annyira rettegünk.