A bulimia az evészavarok másik fő fajtája, itt azonban az anorexiával ellentétben, az evés áll a beteg gondolatainak középpontjában.

A bulimia szó a görög boüsz (jelentése: ökör, nagy), és limosz (jelentése: étvágy) szavakból ered, és hatalmas étvágyat, vagy farkasétvágyat jelent.

A bulimia viszonylag fiatal kórkép, hiszen csak körülbelül két évtizede tekintik külön betegésgnek. Korábban az anorexia egyik tünetének vélték.

Gyakran olvasható, hogy az ókori rómaiak hedonisztikus zabálásai és a bulimia között valamiféle kapcsolat lenne. Igaz ókori római még nem voltam (bár ki tudja), de kétlem, hogy egy egész birodalom küszködött volna a bulimiásokra jellemző lelki problémákkal. Viccen kívül, 15 év tapasztalattal a hátam mögött, meg vagyok győződve arról, hogy a bulimia egy az egyben lelki eredetű betegség, ami a lelket gyógyítva kezelhető.

Az bulimia is zömmel női betegség; a 15-30 éves nők mintegy 3 százalékát érinti. Gyakorisága tehát 3x nagyobb, mint az anorexiáé.

Meg kell jegyezni, ezek az adatok a kezelés alatt álló evészavarosok számát veszik figyelembe. A bulimiát viszont nagyon jól lehet titkolni, akár hosszú évekig is, hiszen külsőre nem igazán lehet észrevenni valakin, hogy bulimiában szenved. A bulimiások ugyanis általában normál testalkatúak, vagy enyhén ducik, és képesek tökélyre fejleszteni a környezet megtévesztését. Ha visszagondolok jómagam is két életet éltem. Az egyiket a külvilágnak mutattam; ez volt a jókedvű, életvidám, laza, extrovertált énem. A másikat akkor engedtem előbújni, ha egyedül voltam; ez pedig a kétségek között vergődő, önmagát utáló, megvető, elkeseredett bulimiás énem volt.

A bulimia gyakran az anorexia folytatásaként alakul ki. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért, hiszen nálam is ez volt a helyzet.

Tudjuk, hogy az anorexiára az étel elutasítása, a hatalmas önkontroll jellemző. Ezek a lányok általában elutasítják mindazt, ami a testtel, testi vágyakkal, élvezettel kapcsolatos. A bulimia ennek pont az ellenkezője, a betegnek abszolút nincs kontrollja önmaga felett, képtelen határt szabni a vágyainak, tetteinek. Ha kell még az erkölcsi normáit is elfelejti, félre dobja a cél érdekében. E két állapot látszólag teljesen ellentmond egymásnak, ugyanakkor felfedezhető benne egyfajta logika.

Hogy mi is ez?

A mindig jó, másoknak megfelelni igyekvő, önmagával szemben maximalista lány anorexiás lesz. Elégedetlen önmagával, úgy érzi bármennyire is próbál, soha nem tud megfelelni, így aztán választ egy betegséget, amiben nagyon jó lesz. Hatalmas önuralommal, kitartással fogyasztja magát. Eleinte csodálják a kitartását, később szörnyülködnek azon, hogy milyen vékony. Foglalkoznak vele, kiemelkedik a tömegből, különleges lett.

Előbb-utóbb azonban az elfojtott vágyak, a sok lemondás, és önmegtartóztatás visszaüt. Ekkor már képtelen ellenállni a kísértésnek, és áteseik a ló másik oldalára. Bulimiás lesz. A benne lévő feszültséget, szeretethiányt az evéssel próbálja oldani, kompenzálni. De a külső még mindig nagyon fontos számára, és a hízást elkerülendő, kihányja az ételt. Mintegy megtiszítja magát attól a sok sok behabzsolt vágytól, szenvedélytől, amit az étel testesít meg, és amit az életben nem mer vállani, szabadjára engedni.

Érdekel, hogy milyen is egy falásroham?

Elmesélem. (Már csak azért is, hogy lásd a bulimia, és az evészavarok általában nem olyan betegségek, amit egyszerűen csak abba kell hagyni. Hányszor hallok olyan véleményeket, hogy egyszerűen csak abba kellene hagyniuk ezt a bohóckodást és más elfoglaltságot találni maguknak az evészavar helyett. Azért ez nem ennyire egyszerű!!!)

Egy gondolattal kezdődik, egy ici pici gondolatfoszlánnyal a fejedben. Mintha valami azt súgná, egyél, faljál be mindent, amit csak találsz. Tudod, hogy ez a hang a fejedben, nem te vagy. Tudod, hogy rossz az, amit javasol és megpróbálsz ellenállni. Nem, mondod, most nem zabálok. De a hang egyre erősebb, hangosabb, erőszakosabb. Ott dübörög a fejedben és te egyre gyengébbnek érzed magad, egyre jobban hatalmába kerít a vágy, hogy egyél. Tudod, érzed, hogy el fogsz bukni. Már az első gondolatnál tudtad, hiszen eddig soha nem tudtál ellenállni. Mégis mindig megfogadod, hogy legközelebb minden erődet összeszeded és te fogsz nyerni. A vágy azonban mindig hatalmába kerít, mintha lenne egy másik éned, és átvenné feletted a hatalmat.

Ha rád jön az ehetnék, teljesen megváltozol. Olyan leszel, mint egy megszállott; mindenkin és mindenen átgázolva mész a célod felé. A cél pedig az evés, majd a hányás. Senki nem tud megakadályozni, mert hihetetlen kreativitással valahogy mindig megoldod, hogy legyen mit enni és legyen hol kihányni. Ha kell, hazudsz, lopsz, és nyilvános wc-ékben szabadulsz meg az ételtől.

Nem tehetsz másként, mert ha megpróbálsz ellenállni a zabálás vágyának, annyira legyengülsz a nagy ellenállásba, hogy csak fekszel egész nap, ráz a  hideg, a hangulatod pedig borzalmas. Olyan vagy, mintha nem is élnél. Ha az evésnek engedsz, de a hányást próbálod elkerülni, akkor is hasonló a helyzet. Ideges és feszült vagy, majd szétpukkadsz, alig tudsz megmozdulni, és érzed, hogy minden egyes percben kilóg tömkelege rakódik rád.  Mocskodnak, undorítónak érzed magad, s ez csakis akkor enyhül, ha sikerül kihánynod mindazt, amit befaltál.

Ha túl vagy a hányáson, akkor jön egy viszonylag jó időszak. Ilyenkor újra önmagad vagy, és az élet is sokkal szebbnek tűnik. Újra reménykedsz, hogy egyszer meggyógyulsz, ismét megígéred magadnak, hogy legközelebb nem leszel ilyen gyenge. Ám nemsokára újra megszólal az ismerős hang a fejedben. Először egy gondolattal kezdődik, egy ici pici gondolatfoszlánnyal........

És ez így megy sokszor éveken, évtizedeken keresztül.

Nálam 15 évig tartott. Közben tökélyre fejlesztettem a hazudozást, az evések, hányások megtervezését, és a gyógyult lány szerepének eljátszását.

Szerintetek jól éreztem magam mindeközben? NEM!!!! Nyomorultul éreztem magam, mert:

Utáltam magam mindazért amit magammal és másokkal teszek.

Tudtam, hogy miközben a falásokat és hányásokat tervezgetem és kivitelezem, szépen elmegy mellettem az életem, és mindenből kimaradok, ami sokkal élvezetesebb lenne, mint tömni magamba valamit, aminek már az ízét sem érzem.

Nem vettem észre mindazt a sok szépséget, ami körülöttem van, mert állandóan csak az evésre fókuszáltam.

Sokszor a nap végére, amikor vagy legalább 20 zabáláson, hányáson voltam túl, annyira zakatolt a szívem, hogy biztos voltam benne, legközelebb megáll és ott fogok meghalni a WC fölött görnyedve.

Annyira gyűlöltem magam, hogy ahol csak tudtam keresztbe tettem magamnak. Folyton bűnhődni akartam, azért amiért annyira borzalmas, undorító ember vagyok.

Sokáig azonban rossz helyen kerestem a gyógyulás reményét.

Magamon kívül. Mástól vártam azt, amit nekem kellett megtennem. Erre pedig sokáig tartott rájönnöm. De nem bánom, mert a lényeg az, hogy rájöttem, végigjártam az utat, és közben sokat tanultam, tapasztaltam.