Az anorexia az evészavaroknak az a fajtája, amelyben a beteg fokozatosan egyre kevesebb táplálékot vesz magához, melynek következtében vészesen, sokszor az életét is fenyegető mértékben csökken a testsúlya.

Az anorexia előfordulása inkább a fejlett társadalmakban jellemző, egyes becslések szerint a 16 és 25 év közötti nők 1%-át érinti. Maga az anorexia általánosságban női betegségnek tekinthető, hiszen 95%-ban a gyengébb (szerintem erősebbek vagyunk, mint a fiúk J) nemet érinti. A társadalmi hovatartozás tekintetében azt figyelték meg, hogy az anorexia inkább a magasabb társadalmi státusú nők közül szedi az áldozatait. Jellemző még rájuk a pedánsság, aprólékosság, precizitás, és az önmagukkal szemben támasztott abnormálisan magas elvárások.

Vizsgáljuk meg egy kicsit az anorexia szó jelentését. Bevallom ez engem elgondolkodtatott. Olvastam ugyanis olyanokat, hogy az anorexia nem más, mint kóros étvágytalanság, az étvágy elvesztése, stb. Azt is olvastam, hogy maga a szó anorexia, konkrétan a „vágy elvesztését” jelenti. Az anorexia mögé biggyesztett nervosa szó, pedig a betegség pszichés eredetére utal.

Jómagam a vágy elvesztésénél torpantam meg, mivel ahogy visszaemlékeztem az anorexiás időszakomra, beugrott, hogy egyáltalán nem veszítettem el az étvágyamat. Sőt másra sem tudtam gondolni, csak az ételre. Egy idő után pedig folyamatosan azt álmodtam, hogy nagyokat és jóízűen eszem. Tehát nem veszítettem el az étvágyamat, hanem elnyomtam. Ugyanezt tettem a többi vágyammal is, és itt jön be a vágy elvesztése, pontosabban elnyomása. Számomra minden olyan vágy, aminek köze volt a testhez és az élvezethez, tiltólistán volt. Az anorexiás szerintem gyakorlatilag magát az életet utasítja vissza. Mint akinek valami miatt elege van az életből, úgy érzi, nem találja benne a helyét, és ily módon akarja magát megtisztítani annak minden szemetétől. Elutasít mindent, ami élvezetet okoz, tehát bűnös dolog, és azt hiszi, ezáltal megtisztulhat. És ha jól belegondolunk, van ebben az önmegtartóztatásban valami lelkileg felemelő. A lány, aki nem illett a tömegbe, anorexiásként felülemelkedik a tömegen. Különb lesz náluk. Különb, mivel ő képes arra, amire mások nem: uralja a testét. Látja, hogy körülötte az emberek folyton folyvást elbuknak, időről időre beleesnek valamilyen szenvedély csapdájába, míg ő kitart a végletekig. Egyszer sem szegi meg a diétáját, véletlenül sem eszik egy fél falattal sem többet, mint amennyit előre kiporciózott magának. Az akarata, kitartása soha nem gyengül. Ettől pedig magasztosnak, mások felett állónak érzi magát. Azt hiszi, ha képes uralni a testét, bármi másra is képes lehet. És itt a nagy baj, ugyanis az anorexiás (javítsatok ki, ha tévedek) attól teszi függővé az élet más területein elért sikereit, boldogulását, ahogy a kilói alakulnak. Ha sikerül tovább fogyni, úgy érzi, minden rendbe jön, minden sikerülni fog és mindenki elfogadja. Ha pedig véletlenül felcsúszik egy kiló, akkor minden összeomlik.

A kilók pedig mennek lefelé, de a várva várt Kánaán, amelyben minden úgy alakul, ahogy kell, csak nem jön el. De miért nem? Mert az anorexiás akármennyit is fogy, soha nem olyannak látja magát, amilyennek szeretné. Ez az egyik ok. Odaáll a tükör elé, és hiába mutat a mérleg 40 kilót, ő továbbra is azt a ronda kövér lányt látja, akit annyira utál. És itt érkeztünk el a második okhoz, amiért nem jön a várva várt jó érzés. Ez pedig az önutálat. Az önutálat, ami kezdetektől ott van, és ami nem egyenesen arányos a kilók csökkenésével. Sajnos nem ilyen egyszerű megszabadulni tőle. Bár van benne logika. Én utálom magam, ezért megpróbálom elfogyasztani magam, és akkor nem lesz, aki utál, és az, sem aki utálva van.

Erről jut eszembe, valahol azt olvastam, hogy az anorexiások éves halálozási aránya 8-9%. Ez engem személy szerint mélyen elszomorít, de az legalább ugyanennyire, hogy miért kell ezeknek a lányoknak ennyit szenvedni. Bár azt is megértem mi ellen lázadnak, de nem ér annyit a világ és benne azok, akik miatt nullával egyenlővé válik az önértékelésünk, hogy tönkretegyük magunkat.               

Ugye megrázó a kép? Ez a célom. Ébresztő!!!!!! Ne úgy küzdj az ellen, ami nem teszik, hogy kinyírod magad. Tedd jobbá a világot, mutasd meg, hogy te máshogy csinálod. Pozitív példával legyél különb, ne negatívval. Érd el, hogy aki rád néz, azt mondja, én is ilyen kiegyensúlyozott, egészséges, boldog, mosolygós ember akarok lenni. Azt gondolod, menjek a csudába? Tedd azt. Nekem sikerült, én nem fogytam el, inkább felvettem a kesztyűt. Te mit szeretnél?????

Gyorsan címszavakban álljon itt, mik is az anorexia jellemzői:

• mint már írtam 16-25 év között kor, de ez egyre lejjebb halad, azaz a belépő kor egyre alacsonyabb

• az életkornak és a testmagasságnak megfelelő normál testsúly 85%-nál könnyebb test

• súlygyarapodástól, elhízástól való rettegés

• havi vérzés elmaradása legalább 3 hónapon keresztül (oka: a szervezet okos, és a fajfenntartáshoz szükséges feltételek biztosításánál sokkal fontosabbnak tartja, hogy életben tartsa a testet és minden energiát erre fordít)

• testképzavar

• a testsúly énképre gyakorolt hatása irracionálisan előnytelen, azaz a beteg társadalmi megítélése szerinte attól javul, minél vékonyabb

• folyamatosan, egyre kevesebb étel elfogyasztása (900 kalória alatti energia-bevitel)

• kalóriák folyamatos számolgatása, még egy egyszerű, diétás saláta esetén is pontosan kiszámolja, mennyi kalóriát tartalmaz, mérlegen leméri a hozzávalókat, oszt, szoroz és ha az eredmény egy picivel is több, mint amit kigondolt, visszatesz belőle)

• az ételeit kínosan precízen, szertartásosan készíti el

• állandóan receptkönyveket olvas, sokat beszél az ételről, mások számára szívesen főz

• figyelmük középpontjában a testsúly és az ételek állnak

• gyakran bánatosak, gyengék, sokszor fáznak, egyre inkább elszigetelődnek a külvilágtól

Annak hogy az anorexia milyen testi és lelki következményekkel jár, egy külön menüpontot szentelek majd. Most inkább azzal foglalkoznék, hogy milyen külső hatások segítik az evészavarok növekedését.

Forgatom az agykerekeimet, kotorászok az emlékeim között és érdekes foszlányokra akadok. Hadd ömlesszem ezeket ide, és mindenki vonja le belőle a saját következtetéseit.

• Amióta az eszemet tudom, mindig foglalkoztatott a súlyom, valamiért a vékonyság erénynek számított a szememben. Azt láttam, hallottam ugyanis lépten-nyomon, hogy a szép, karcsú emberekről szépen beszélnek, a kövérekről pedig lenézően, csúnyán. Ezért aztán a kövér embereket valahogy összekapcsoltam a nem jó emberek fogalmával.

• Valószínűleg ebből következik, hogy ahogy nőttem nődögéltem elkezdtem kerekedni, nem voltam kövér, csak nem zörögtek a csontjaim. Szerettem enni, jó étvágyam is volt, de valahogy mindig figyelmeztetve lettem arra, hogy mindez hová vezethet. Így aztán szépen lassan kezdtem úgy érezni, hogy nem vagyok szép.

• Körülöttem csupa szép lányok (azaz vékony lányok) voltak, akik valahogy sokkal sikeresebbek voltak az élet minden területén, mint én. Szépen összekötöttem, hogy ez bizonyára azért van, mert ők vékonyabbak. Ez az érzés sokáig velem maradt (jó tíz évvel később, mikor anorexiás lettem, az egyik célom az volt, hogy náluk vékonyabb legyek).

• Ha tévét néztem, vagy újságot olvastam mindenhol vékony, boldog, mindig mosolygós, a férfiak számára kívánatos nőket láttam és állandóan arról ábrándoztam bárcsak én is ilyen lehetnék. Magyarán szépen, sok ezer apró körülmény összeadódása által, megfogalmazódott bennem az élet legfőbb alapigazsága: boldogság, sikeresség, társadalmi elfogadottság és jó megítélés=tökéletes külső. Elég szomorú világban élünk, nem?

• boldogság, sikeresség = saját kis buksim, azon belül, hogy én hogy akarom érezni, látni magam

• társadalmi elfogadottság, jó megítélés= nem érdekel